2010. május 26., szerda

Komárom CACIB és Hungarian Setter Club kiállítás

2010.05.22-24.
A "három napos" pünkösdi hétvégén egy esős időszak után végre kisütött a nap és kezdetét vette a Monostori erődben a nemzetközi kiállítás is. A szombati napon vonattal utaztunk a helyszínre, de ez nem okozott különösebb problémát. Az erődbe érve az eddigi legjobb kiállítási helyszínt láttuk magunk előtt, hatalmas füves területen, rengeteg ringgel és nagy, végelmet jelentő sátrakkal. Igazán el voltam ragadtatva a helyszíntől és már korán reggel is jó volt a kiállítási hangulat. Kedves szetterekkel és gazdáikkal találkoztunk, és először most egy vörös-fehér szuka képezte a konkurenciánkat. Izgalmas volt két kutyát együtt látni, a kezdeti félénkség után már felszabadultan játszottak. Tomasz Borkowski (PL) bírált minket, Alice jó kedvében "happy playful" volt a ringben, de a bíró szerencsére nem vette zokon és büszkén végeztük a napot kitűnő 1., HPJ és HFGY címekkel Mivel ez volt az első alkalom, hogy a fajta másik képviselőjével versenyeztünk, kimondottan sokat jelentett ez a siker. Másnap, vasárnap barátainkkal együtt érkeztünk, majd elfoglaltuk helyünket a sátor alatt. Rövid idő múlva körülnézve meglepetten vettem észre, hogy egy másik vörös-fehér tenyésztő vert mellettünk tábort három kutyájukkal (http://www.simbic.at/). Ezen a napon velük kerültünk összevetésre. Egy növendék szuka, az ő kanjuk, valamint mi a fiatal osztályban kerültünk sorra és a fajtagyőztes címet Dorota Witkowska (PL) bírónő a kannak ítélte, de a kitűnő 1. és a HPJ ismét a mienk lett.
Az utolsó napon került megrendezésre a Magyar Szetter Klub kiállítása, ahol Czekes Lorand (RO) bírálta a népes számú nevezett szettereket. Mindenki izgatottan figyelte a kiállított kutyák felvezetését és izgalommal vártuk az összevetések kimenetelét. Konkurenciánkat az előző napi vörös-fehérek jelentették. Az alapos bírálat eredményeként HPJ-t kaptunk, valamint legnagyobb örömömre mi lettünk a fajtagyőztesek is. Szép serleggel lettünk gazdagabbak Fiatal Klubgyőztes címet birtokolva. A Best in Show is tartogatott számunkra izgalmakat és eredményt, mert a Junior BIS-ben a nagyon szép 2. helyezést, BIS-ban pedig a 4. helyet kaptuk meg az egy éves Alice-szel.
Habár elég fárasztó volt ez a három nap, egy felejthetetlen és izgalmas élmény volt, az eredmények pedig rendkívül boldoggá tettek, nem csak a címek, hanem a bírálatok is nagyon fontosak számomra, a többi kiállító tenyésztő pozitív véleménye is nagy öröm volt, biztosított, hogy jó úton haladunk.

2010. május 11., kedd

Salgótarján CAC 2010

Május 9-én Salgótarjánban CAC kiállításon jártunk, nem kis nehézség árán, mert többször is eltévedtünk. A gyors bírálat után ismét megkaptuk a HPJ és HFGY címeket, a Best in Show-ban pedig a weimari vitte el a pálmát. Semmi sem maradt szárazon, mert az eső sem kímélte a kiállítókat, így a hosszú szőrű fehér kutyások némi hátrányba látszottak kerülni... :)

Egyetemi Kutyanap 2010

A 2010. évi Kaposvári Egyetemi Kutyanap május 8-án zajlott, sok lelkes résztvevővel. Sok színes program közül lehetett válogatni: kutya IQ mérés, agility, frisbee, agarászat, kutya-jelmezverseny, vetélkedők. A kutyaiskola tartott egy rövid műsort, ahol mi is szerepeltünk. A vadászkutya bemutatót követően lehetőségünk volt megismertetni Alice-t a nyuszival, kacsával. Sajnos a már nem élő állatokkal szemben várakozáson alul szerepelt, de az élő nyúl már sokkal jobban felkeltette az érdeklődését. A jövőben mindenképpen szeretném, ha többet tudnánk ezzel foglalkozni.
A pörkölt remekül sikerült és az eső is elkerült minket, az IQ versenyt pedig megnyertük és a tombolahúzás után sem távoztunk üres kézzel. Összességében véve egy szuper kutyás napot töltöttünk együtt, ebek és gazdik.

Képességvizsga Tápiószentmárton

Március 27-én került megrendezésre a fiatal szetterek számára rendezett képességvizsga Tápiószentmártonban. Bíróink Noveczky Katalin és Barna Edina voltak. Alice 95 pontot szerzett, a hibáit elsősorban a gazdinak köszönhette, de érdeklődése mindvégig töretlen maradt a fürj iránt. Kissé lassan keresett, és egy "pocok" felkutatásába is belekezdett, amint megérezte a madarat, minden más érdektelenné vált nagy hirtelen. A vizsga után még a FeHoVa-n is bemutatkoztunk.
Köszönet Ács Pirosnak, hogy segített nekünk a kijutásban, és a támogatásáért, tanácsaiért! :)