2012. február 12., vasárnap

2012 tél - hóval, jéggel jött az új év

A tél előző évre eső része igen kellemes időjárással kényeztetett gazdit és kutyákat egyaránt, azonban nem kellett sokáig várni az igazi kutya-hidegre. Mindenki nagyon félti ilyenkor négylábú barátait, azonban Alice esetében ez nem tűnt megalapozottnak, mert hosszú szőrű barátom messze jobban viselte a hideget, mint rétegesen felöltözött sétáltató gazdája. A havat tapasztalataim szerint, mint jó vadászkutya, nagyon élvezi, hiszen a hó nagyon jól megőrzi a szagokat. Csupán a mancsokba ragadt hó és a felsózott utak okoztak némi kellemetlenséget. Habár a fehér táj csodálatosan szép, és a vörös-fehér bundájú szettereknek véleményem szerint kifejezetten jól áll, azért már várjuk a márciust, hogy többet lehessünk a szabadban és az itató tálból se kelljen kiolvasztani a jeget.




2011. október 26., szerda

Sikeres munkavizsga!!!

Büszkén jelenthetem, Alice sikeresen teljesítette a munkavizsgát a dabasi mezei versenyen (2011. okt. 23.), ahol 15 pontot ért el és így harmadik helyezett lett (szetterként egyedül ő ért el pontszámot). Egyébként két évesen, úgy hogy ez volt az első felnőtt kategóriában történt futása, azt gondolom méltán vagyok rá nagyon büszke! :)
Köszönöm Czekes Lori kiképzésben és vezetésben nyújtott segítségét és a Szetter Klubnak a lehetőséget és a szervezést!

2011. október 3., hétfő

Komárom CACIB 2011. 10. 01-02.

Komáromba neveztünk ebben az évben utoljára, remélve, hogy megszerezhetjük a Hungaria Champion címet egy hétvége alatt.
Az első nap ígéretesen kezdődött, gyorsan sorra kerültünk, ezért szépen sikerült a bemutatkozásunk és kitűnő 1., CAC, CACIB, HFGY -vel tértünk haza Jana Janek (SK) bírónő jóvoltából.
Másnap sajnos nem sikerült elérnünk ugyan azt a szép eredményt, így kissé csalódottan zártuk a szezont. Sajnos így a következő tavaszig kell várnunk. A hibákból tanulunk, hiszen azért vannak. Az idő és a táj szép volt, sok kutyát láttunk és ismerősöket is üdvözölhettünk.
Kezdődhet az őszi mezei versenyre készülés! :)

Vörös-fehérekkel találkoztunk Sárváron

2011 nyarán volt szerencsénk megszervezni egy közös sétát Sárváron Nagy Lászlóval és két vörös-fehérjével. Csodás környezetben az arborétumban szaladgálhattak együtt a kutyusok. Ezen a napon az ország 4 ilyen fajtájú kutyájából 3 volt egy helyen! :) Érdekes volt látni, mennyire különbözőek, és jó érzés volt a fajta több képviselőjét figyelni egymás mellett.
Köszönjük Lacinak a lehetőséget!

2011 nyár

Idén nyáron kicsi Alice 2 éves nagylány lett. Ez a vakáció több közös élményt is hozott nekünk. A legfontosabb, hogy családunk új taggal, egy barna dobermann kislánnyal bővült, aki a házunk őrzésére hivatott lenni, amely feladatot már 5 hónapos korától elkezdte gyakorolni. A kezdeti meglepődés után, Alice látva, hogy a pici hegyes fogú lény nálunk marad, egész napig tartó játszadozásba kezdett. Habár Liszi szerint a konyha továbbra is kizárólag az ő kunyeráló körzete, kénytelen lesz elfogadni a -most még kicsi de nem sokáig lesz így - dobi baba jelenlétét is.

Volt aztán még idén persze kutyás tábor Keszthelyen, ahol főleg a mezőn sétálgattunk fácánok után kutatva, az őrző-védést meghagytuk a nagyobbaknak.
Duna parti horgász tábort is alapítottunk, szűk kutyás-horgászos körben, de jó hangulatban.
Alice vízmegszeretési terápiája is sokat haladt a nyár folyamán. 
Az utolsó hónapban kicsi dobink már szőrtüsző atka kórral küzdött, így otthon bébiszitterkedtem, de kicsi pöttyös Alice rendszeres mező látogatásai megmaradtak.

2011. augusztus 28., vasárnap

Szilvásváradi kiállítás

Már nagyon izgatottan vártuk az idei első kiállítást, ami a Szetter Klub által rendezett speciál kiállítási napjával kezdődött, majd másnap a CACIB-on vettünk részt, mindkét napon nyílt osztályban mutatkoztunk be a bíróknak, nagy örömünkre egy négyes fajtaszám tagjaként, és várakozásunkat felülmúlva mindkét nap mi nyertük a fajtagyőztes címet és nagyon jó értékeléseket kaptunk a nemzetközi bírónőktől. Csodálatos környezetben a kiállítás után élvezhette Alice a pihenést. A hangulat nagyon felszabadult volt, azt hiszem mindenkinek szép hétvégéje volt a napsütésnek, kellemes időnek és festői környezetnek köszönhetően, na meg a szebbnél szebb ebeknek hála!

Eredmények:
Hungarian Setter Club Show Szlvásvárad (2011.04.23)
CAC, Club Winner, BOB, BIS 3.
Judge: Mrs. Susan Stone Amport (CH)

 
Szilvásvárad CACIB (2011.04.24)
Excellent 1., CAC, CACIB, BOB
Judge: Mrs. Nicole Ruigrok (IRL)


2011. augusztus 2., kedd

Kutyásnak lenni

Igen, szeretjük a kutyákat...!
Igen szeretjük a kutyákat, igen a legtöbb szabadidőnket kutyákkal töltjük el, és nem pózolunk valami sznob helyen, igen általában kutyaszőrös mindenünk, igen mi legtöbbször magas sarkú helyett edzőcipőt veszünk, igen neccharisnya helyett terepnadrágot hordunk. Igen a legtöbbször piszkos a kezünk és kutyanyálas a ruhánk, de ez a piszok nemes piszok! Nem az a boldog, akit a tömeg annak nevez, akihez özönlik a pénz, hanem az aki minden javát a lelkében hordozza, és senkivel sem cserélne sorsot. Embernek egyedül emberi oldalát értékeli. A természetet fogadja el tanítójául, az ő törvényei szerint formálódik és úgy él ahogy azt a természet előírta...!
(A szöveget Andrási Zsófitól vettem át, az idézés rendje kedvéért.)